Thomas Loose-:Karácsonyi levél

Játékosan ropogó tűz táncol a kandalló ásítozó szájában, s aminek kellemes melege átjárja a csöpp kis szobát, ahol egy ódon, kopottas íróasztalnál, papírhegyek mögött, békés arcú ősz öregember üldögél. Ezüstkeretes félhold szemüvege mögül szeme huncutul csillan fel néha, miközben olvas, olykor pedig szomorúság tükröződik benne. Pár pillanatra félreteszi a leveleket amiket olvasgat és kinézve az ablakon, a finoman szállingózó hópelyheken át az égen táncot lejtő különleges fényjátékot nézi. Varázslatosan szép, szemet gyönyörködtető látvány ez az angyali tánc. Annyi sok év elteltével, még mindig ugyan olyan csodálattal tölti el, mint amikor először meglátta. Most arra a kis levélre gondol, amit réges régen kapott és amihez hasonlót azóta sem. Nagyon megható és őszinte kis vallomás volt és egy gyönyörű kívánság. Nagyot sóhajt , azután újabb levelet kezd el olvasni. Így megy ez ideje nagy részében, rengeteg aprócska írást fürkész át idejének végtelenségében. Egyszer csak furcsa boríték kerül fáradt kezei közé. A feladó neve valahonnan régről feldereng, de az írás mintha megváltozott volna. Rendezettebb, komolyabb. Kibontotta és szemével átfutott a sorokon. Nagyra nyíltak boldog szemei és még a szemüvegét is feltolta homlokára, úgy elcsodálkozott. Azután eszébe jutott kitől is jött a nem várt levél. Hirtelenjében, még a rá jellemző jókedvénél is jobb kedve lett. Rögvest felállt karosszékéből és odasétált a kandalló mellett, hintaszékében szunyókáló kedvese mellé. Finoman annak vállára tette kezét, mire az idős hölgy felébredt. - Nézd csak Anyó! - szólt az öreg és megmutatta neki a levelet. Most már ketten olvasták a kedves kis sorokat. " Félve írok ma már, aggódom, nehogy kinevessenek ha rossz kezekbe kerül a levél, hisz már felnőtt ember vagyok. Mégis oly sok idő után úgy éreztem illendő volna megköszönnöm mindazt, amit kaptam és aminek köszönhetően az lettem aki ma vagyok. Boldog férj és büszke apa. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert megismerhettem csodálatos, meseszép feleségem, aki életet adott életem értelmének, akire már nagyon vártunk mind a ketten. Ám úgy érzem hiába nevezem ezt szerencsének, amikor tudom, hogy nélküled ez nem sikerült volna sosem. Nem vártam volna, mert még kamaszként, előtte pedig kisgyermekként kívántam tőled azt az egyszerű dolgot és nem is olyasvalamit mint a többi gyermek, hanem azt, hogy sokat szenvedett családom és velük együtt én is, boldogok lehessünk az életben. A kívánságom teljesült, sajnos ahhoz, hogy belássam idő kellett. Hálával tartozom neked, nem is tudnám kifejteni mennyire. Nem tudom van e értelme ennek a levélnek és egyáltalán eljut e hozzád valójában, de én hiszek benne, hogy egyszer elolvasod majd soraimat. Szeretnék hát megköszönni mindent, hálám örök akárcsak az idő végtelenje. Viszonozni tetted, sajnos nem tudom, de annyit megtehetek, hogy a kis Noelnek amint nagyobbacska lesz elmesélem egyszer, hogyan történt az, teljesült egy kívánságom amit reménykedve tőled kértem. Köszönöm az ajándékom és Boldog Karácsonyt! " Egymásra néztek és elmosolyodtak. A kedves idős nénike megcsókolta ura homlokát, azután az asztalához, munkára intette. Ő maga pedig újból olvasni kezdte a levelet. Felállt, párja mellett megállt és az ablakon át a messzeséget fürkészte. Havas hegycsúcsok mögé, óceánokon túlra, a világ egy apró szegletére gondolt, ahol egy kicsiny házikóban, szépen feldíszített karácsonyfa mellett gyönyörű, boldog család ünnepelt. Egymás után nyíltak a dobozok, kerültek elő a névre szóló ajándékok. Az aprócska kisgyermek vidáman játszadozott új játékával, szülei pedig szeretettel figyelték egymást átölelve. Telt, múlt az idő gyorsan elszálltak a percek így közeledett a lefekvés ideje. Lefektették hát a kicsit, akinek ez nem igazán tetszett, játszani akart még szegény. Nehezen de elfogadta, hogy neki most ez a dolga és szép lassan elaludt, magához szorítva kincseit. Kisvártatva már az Anyuka is ágyban volt, csak az Apuka álldogált még az ablakban a sűrű hóesést bámulva. Kedvese szólította, megfordult hát és elindult felé a hálószobába. Amikor aztán a fa mellé ért, nagyon meglepődött. Az egyik ágacskán egy piros boríték díszelgett arany masnival, ami eddig nem volt ott és nem is használnak efféle díszeket. Óvatosan levette, kibontotta és mosoly szaladt arcára. Szeme sarkában aprócska könnycsepp jelent meg, sosem érezte még ennyire teljesnek a szeretet ünnepét. Újra és újra olvasta a szívmelengető kis sort ami az ezüst színű papíron piros betűkkel volt írva: Szívesen fiam és Boldog Karácsonyt!

Télapó